
Keith Elam 1966-ban született Boston környékén, Guru művésznéven ismerte a világ, ami a Gifted Unlimited Rhymes Universal rövidítése. A nyolcvanas évek második felében költözött Brooklynba, és ott a Gang Starr-ral nemcsak híres lett, hanem egyike a hiphop legnagyobb hatású mc-jeinek is. A Gang Starr első kislemezein más producerek, köztük 45 King készítették az alapokat, igazán sikeres azonban Guru és DJ Premier duója lett; a New York-i hiphop-hangzás egyik meghatározó csapata, Premier jazz-, funk- és soullemezeket mintázó produceri stílusával, valamint Guru sajátosan visszafogott szövegmondásával, rímelési technikájával és öntudatos szövegeivel is. A Gang Starr 1989 és 2003 között hat nagylemezt jelentetett meg.
A tagok már az együttes fennállása alatt is sokat dolgoztak másokkal: Guru 1993-ban indította el Jazzmatazz című lemezsorozatát, amivel a Gang Starr jazz-hiphop fúziójának vonalát vitte tovább abba az irányba, hogy minták helyett valódi jazz-zenészek játszották az alapokat; a máig legnagyobbra tartott első részen például játszik Branford Marsalis, Ronny Jordan, Donald Byrd, Roy Ayers, N'Dea Davenport, Courtney Pine és sokan mások. A későbbi albumokon más irányokba, például a soul felé is elvitte a projektet, Erykah Badu, Macy Gray, The Roots, Herbie Hancock és mások segítettek neki ebben. Emellett persze, ahogy szokás, Guru számos producerrel és mc-vel működött együtt. Miután a Gang Starr - némi bizonytalankodás és összeveszés után - feloszlott, Guru egy új producerrel, Solarral kezdett el együtt dolgozni; a Jazzmatazz negyedik részét és több szólólemezét is vele készítette, de ezek korántsem értek el olyan sikereket, mint a korábbi lemezei.
Guru betegségéről sokáig nem is tudott a közvélemény, egészen addig, amíg nem olyan rég szívinfarktust kapott és kómába esett, majd magához tért. Ez idő alatt kizárólag Solar beszélt róla a külvilágnak, és állítólag családtagjainak megtiltotta, hogy meglátogassák; Solar viszont azt állította, hogy csak a rapper utasításait követte. Ő juttatta el a nyilvánosságnak azt a levelet is, amit - mint kiderült - az utóbbi egy évben rákkal küzdő Guru írt, ezért többen, például blogján DJ Premier is némiképpen kétkedve viszonyulnak a benne leírtakhoz. A levél ugyanis egyebek mellett arról szól, hogy Guru nem szeretné, ha volt dj-partnerének bármi köze volna az ő örökségéhez, és önmagát nevezi a Gang Starr egyetlen alapítójának. "Életem utolsó hét évében semmi közöm nem volt hozzá, és nem akarom, hogy halálomban másként legyen" - szól a szöveg.
Mint írja, Guru büszke volt mindenre, amit elért, de leginkább a Jazzmatazz negyedik részére, ami "új erőt öntött a hiphop-jazz műfajba, miközben a zenék minősége soha nem látott mélységbe zuhant, és a mohóság és butaság uralt mindent." A levél szól az Each One Counts nevű jótékonysági szervezetet is, amely egyrészt a hátrányos helyzetű és bántalmazott gyerekeknek ad esélyt, másrészt pedig a rákkal kapcsolatos oktatással és kutatással foglalkozik. "Könnyekkel a szememben írom ezt, de ezek nem a szomorúság, hanem az öröm könnyei, azért, mert csodálatos életet éltem és rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam" - írta Guru halálos ágyán. Akármit gondolnak a levélről és a benne foglaltakról, a nekrológok egyöntetűen a hiphop-történelem egyik legjobb és legnagyobb hatású mc-jeként emlékeznek meg róla.
(forrás: http://quart.hu/cikk.php?id=4931)
Jó szelet, Guru!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése