2010. április 9., péntek

Kronológia




1999. Pápa. Microphone Rats: Böry, Casper, Holczy. Az első demo az ezred forduló előtt egy évvel látott napvilágot, analóg hang hordozón. A három alapítótag 2005-ig változatlan felállásban tevékenykedett, munkájuk gyümölcseként több kiadvány is készült, a Papua City label égisze alatt. Ezek kronológiailag a következők: Valóság Tükre (2002), Holczy: Tróger Torok (2004), RatUrn (2005). Időközben a csapat állandó vendég szereplőjévé avanzsálódott amorfart, 2003-ban ő is készített egy EP-t, a patkányok közreműködésével, és szerepelt a Valóság Tükre nagylemezen is. Időközben csatlakozott a csapathoz Hidy (AKA CrazyCutZ), és én is. Már közreműködtünk a Tróger Torok és a RatUrn lemezeken is, néhány dalban, de akkor még három főt számlált a patkány brigád. Hidy, még mielőtt a Rats oszlopos tagjává vált volna, készített egy szóló lemezt 2003-ban, és persze jóban is volt a csapattal. Na és én? Szintén 2003-ban egy pápai duó, a Nyolcadik Bűn egyik feleként jegyzek egy Kiválasztottak című EP-t, aztán 2005-ben elkészítettem saját lemezemet Egy címmel, miközben Hidyhez, és amorfart-hoz hasonlóan aktívan szerepeltem a Microphone Rats kiadványokon. 2007-ben egy újabb Holczy szóló lemez készült Mi a szívemen a számon címmel, az akkorra szokásosnak mondható közreműködőkkel, vagyis velünk. Szintén ebben az esztendőben Hidy és én, megalapítottuk a Flow N Fiction formációt, és jó pár dalt írtunk, vettünk fel így közösen, de lemez máig nem készült. A Flow azért jó, mert ez a PC labelen belül egy mélyebb szöveg világnak ad otthont, egy komorabb, erőteljesebb hangzás világ mellett. Ekkor tájra datálom, hogy a Microphone Rats hat tagúra bővül, lássuk csak, Hidy, amorfart, Holczy, Böry, Casper, Lineeye Lansky. 2009 januárra elérkeztünk az első, a mai felállásban készült LP-hez, amely nemes egyszerűséggel a "2009" címet kapta. Erről a korongról már készült egy nullbudget video, a Nincs Több Hazugság című dalból. Ez a project is, mint minden eddigi hang anyag letölthető, ingyé'. A kétezerkilenc érdekessége, hogy a felvételek már a saját, Panel Pilvax névre keresztelt "projectstúdióban" készültek, az elsőtől az utolsó hangig! A lemez elkészülte után Holczy és én szinte azonnal hozzáfogtunk egy közös lemez elkészítéséhez, ez lett a "Hozé+Lans Bemutatja" kis lemez, 11 dallal, amely egy dallamosabb, funkos vonalon vezet végig, ezúttal csak ketten, közreműködők nélkül. Erről ugyancsak rögzítettünk egy "költség hatékony" videót, a Minden Nap című dalból. A lemez szintén térítés mentesen elérhető WWW-n. Jelenleg több project is fut párhuzamosan, készülnek lemezek, meglepetések, figyeld a világ hálót, és a megadott elérhetőseket! Amennyiben szeretnéd támogatni a csapatot, mert tetszenek/nemtetszenek a holmik, az utolsó két lemezünk rendelhető a megadott elérhetőségek bármelyikén, 1500HUF + PK ellenében, így ezzel Te is hozzájárulhatsz minőségibb, igényesebb kiadványok elkészítéséhez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése